Csak előre bejelentkezett és megbeszélt időben tudunk vendégeket fogadni!
 
WELLNESSERIKA
06-70-427-2878
Az infraszauna hatásai

Az infraszaunák hatásaival rengeteg tudományos kutatás és felmérés foglalkozik, ezért ma már naprakész információkkal rendelkezünk róla. Ebben az írásban e csodálatos készülék az egészségünkre gyakorolt jótékony hatásaival ismerkedhetnek meg. Napjainkban az elhízás népbetegségnek számít, a felgyorsult életmód és a nem megfelelő táplálkozás következtében. Az általunk forgalmazott infraszaunákkal azonban ez kezelhető!


Egy 30 perces infraszaunázás alatt testünk 600-800 kalóriát is veszíthet úgy, hogy még csak mozognunk sem kell érte! Amikor az infraszauna kifejti jótékony hatását, a test dolgozik, izzadtságot termel, hogy elvezesse a hőt, egyúttal kiválasztja a zsírokat és a káros méreganyagokat is. (további információ itt). Így a folyamat alatt a folyadékvesztéssel együtt súlyvesztés is bekövetkezik. Kutatások kimutatták, hogy infraszaunában eltöltve egységnyi időt, szinte ugyanannyi kalóriát veszít az emberi test, mint intenzív sportolás közben.Egy 30 perces infraszaunázás alatt testünk 600-800 kalóriát is veszíthet úgy, hogy még csak mozognunk sem kell érte!


Az infraszauna fénye nem csupán közvetlenül a bőrfelületet éri, hanem behatol a mélyebb rétegekbe, ahol a vér hőmérsékletére is hatással van, serkentve a vérkeringést, ezzel kényszerítve a keletkezett hő elszállítására, következésképpen kitágítja a véredényeket és elősegíti a lágyszövetek és izmok gyógyulását. Ezt a hatást azért fejti ki, mert a megnövekedett véráram elszállítja a szövetek által termelt salakanyagokat, méreganyagokat, valamint friss oxigénhez juttatja a szöveteket, elősegítve felépülésüket. Fontos azt is tudni, hogy az izmok akkor tudják maximálisan ellátni a feladatukat és lesznek megfelelően rugalmasak, amikor az őket körülvevő sejtek kellően felmelegednek.
Az infraszauna az immunrendszert is erősíti, mivel a mélyre hatoló fénysugarak egy mesterséges lázállapotot idéznek elő, ami ellen a test védekezni kényszerül, ennek következtében az immunrendszer sokkal erősebbé válik, felkészül az esetleges és tényleges betegségek ellen.

Infraszaunázás közben jelentős mennyiségű méreganyag távozik a szervezetből, ennek következtében immunrendszerünk ellenálló képessége nagymértékben megnő.


35 perc :  1200Ft
Minden kedves törzsvendégünknek minden kezelés árából 30% kedvezményt biztosítunk.
 
Bejelentkezés
 
 
 
Hírlevél
Elérhetőség
Árak
 
Galéria
 
Főoldal
 
 
 
Masszázs
Hajhosszabítás
 
Gyantázás
Narancsbőr kezelés
 
Körömprotézis
 
Infraszauna
 
Női-Férfi-Pedikűr
Körömprotézis
 
Törzsvendég kártya
 
Női-Férfi-Manikűr
 
Körömprotézis
 
Lakatos munkák
 
3D műszempilla
Szépségápolás
 
Striák kezelése
 
Géllakk